1.fejezet

Zita lekapcsolta a kisvillanyt és fejét a párnára hajtotta.Rögtön elaludt, hiszen nagyon fáradt volt.
Halkan szuszogott már két perc múlva.Furcsát álmodott.Egy kapu volt előtte.Ő fekete ruhában volt.Zuhogott az eső, dörgött és villámlott.Majd valaki azt ordította: búúú!
Zita felriadt.Fázott.Kereste a takaróját, de csak néhány másodperc múlva jutott el az agyába a kép, amit maga előtt látott.Nem a saját szobájában volt.Egy ismeretlenben, ami kissé félelmetes látványt nyujtott.Zita azt gondolta még mindig álmodik.Belecsípett a karjába és szájával megformálta az aú-t.De nem jött ki hang a torkán.Túlságosan meg volt rémülve.Még az ágyban ült, úgy nézett körbe.
Egyetlen ablak sem volt a szobában.Csak a fal volt lyukas, onnan szűrődött be a telihold fénye.
A szekrények már-már fehérek voltak a sok portól, a szobában szinte meglehetett fulladni a poros légkör miatt.Zita is köhécselt.Az ágy takarója különféle textilekből volt összevarrva.Hol piros, hol fehér, hol kék, stb.
Zita szeme az ajtóra tapadt.Nem volt rajta kilincs.Se kulcslyuk.
-Furcsa...-mondta magában.Az ajtó már-már fekete volt, de ha jobban megnézte az ember, akkor látta, hogy sötétkék.Mély és sötét...A padló hajópadló volt.
-Valószínűleg recseg.-gondolta Zita és mindjárt ki is próbálta.Tényleg recsegett-ropogott.Óvatosan lépkedhetett csak, mivel mindig azt érezte; mindjárt leszakad alatta a padló.Pedig nem volt ám kövér.Sőt, éppen ellenkezőleg: sovány volt, mint a kisujja.
Inkább visszaült az ágyra és végignézett magán.Fekete ruha volt rajta.És hallotta, hogy kint zuhog az eső.Nagy vihar volt.Csak most kezdett el gondolkodni azon, vajon hogy juthatott ide.Álmodott egy kapuról...De melyik kapu lehetett az?Nem az udvarukban volt, ezt tudta ő is.Egy ismeretlen, és cseppet sem kellemes kisugárzású kapu volt.Nem!Zita ismét felállt és a falon lévő lyukhoz ment.A lyuk akkora volt, mint a feje, pont kifért rajta.Valószínűleg egy kastélyban volt.Egy magas kerítést és egy kaput látott messze.Az volt az a kapu!Azt látta álmában!
-Nem lehet!-dünnyögte.-Talán mégsem álom volt?
-Dehogy volt álom!-szólalt meg egy hang.Zita hangosat sikoltott.
-Ki az?-kérdezte.Lába remegett.Remélte, hogy nem egy szellem az.Tudta, hogy nincsenek szellemek, de most valahogy úgy érezte, nm hallucinált; tényleg szólt hozzá valaki.
-Hogy én ki vagyok?!-nevetett a hang.-Nem hallottál még Izabell-ről, a hatalmas nagy képkirálynőről?
-Nem!-ordította Zita.-Akárki is maga, kérem engedjen ki!
-Sokan megjárták már ezt a szobát.Eddig mindenki hallott rólam.De miért akarsz elmenni?Hiszen vihar van.És ez a szoba a legbiztonságosabb.
Zita sírni kezdett.Erős könnyfátyol borította szemét, de mégis látott egy alakot a szobában.Kifújta az orrát és megtörölte a szemét.Egy kövér nő ült az ágyon és kedvesen mosolygott.
-Miért...gondolja, hogy...
-TUDOM, hogy itt a legjobb!-mondta.-Szellemekkel és boszorkányokkal szeretnél találkozni?
-Akármit, csak jussak ki innen!
-Láttad azt a kaput?Ha kinyitod és kimész a világűrbe zuhansz!
-Egy másik bolygón vagyok talán?-kérdezte szemtelenül Zita.
-Nem, csak másik dimenzióba.És légy megtisztelve!Ide csak azok jutnak el, akik IGAZI boszorkányok!
-Maga csak egy kövér nő, aki hülyeségeket töm mindenki fejébe!Miért lennék én boszorkány?!Hiszen egy normális gyerek vagyok, normális családdal!Csak visszaakarom kapni a normális életemet!-kiabálta és folyamatosan sírt.Mivel Izabell jobbnak látta, ha visszavonul, egyedül hagyta Zitát.
-Mit tegyek?-ordította.

Segíts Zitának!Mit tegyen most?Akinek a legjobb ötlete van, ajándékban részesül!És persze az lesz a történet folytatása.Írd meg ötletedet az

Ötletem!-be!Sok szerencsét!

-Negative-